Csapatépítőtréning  sorozat

 
           
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
4 modulból álló team building program sorozat, mely tematikus felépítéséből adódóan lehetőséget biztosít, hogy a résztvevők a legkülönfélébb képességeiket is próbára tegyék. Az egymástól eltérő feladatokban mindenki megtalálhatja a habitusának és személyiségének legmegfelelőbb próbatételt, melyben megmutatkozhatnak erősségei, vagy éppen előbukkanhatnak a fejlesztést igénylő tulajdonságai. 
            A sorozat mind a kis, mind a nagyvállalatok számára segítséget nyújt, hogy az együtt dolgozó munkatársakat a legmegfelelőbb összetételben és a legmegfelelőbb pozícióban foglalkoztassák.
Extra igény esetén, partner egyetemeinkről érkező pszichológus gyakornokok általi elemzés is kérhető. 
MODULOK 
  • Krízis modul
  • Szellemi modul
  • Fizikiai modul
  • Logikai modul

PROGRAM LEÍRÁS

1. nap Korán reggel találkozás a résztvevőkkel egy előre egyeztetett helyen, majd transzfer az első modul helyszínére.
KRÍZIS Modul: autentikus környezetben szimulációs csapat játék, ahol nemcsak a csapatszellem és az egyéni ambíciók kerülnek előtérbe, de a stressz faktorral is meg kell küzdeni, mialatt biztonságos helyre kell juttatni az összes résztvevőt még az idő lejárta és a légitámadás megkezdődése előtt. 
Játékidő: 60 perc. 
Maximális létszám: 18 fő
A program után transzfer Balatonszárszóra, ahol szállás elfoglalása, majd szabad program. Este 19:00-tól vacsora egy helyi étteremben, majd visszatérés a szállásra. 
SZELLEMI Modul: a vissza érkező csapat tagokat spirituális vezetőnk várja a mindeközben besötétedett helyszínen. Elengedő és ráhangoló meditáció után, sámán dobok kíséretében átsétálás a lobogó lángok fölött kifeszített tűzhídon. A modul nemcsak a bátorságot, de a szellemi -és lelki rátermettséget is próbára teszi. A próbatétel során 2 technikus is segíti a biztonságos átkelést. 
Játék idő: 60 perctől
Maximális létszám: 18 fő
A próbatétel után nyugovóra térés a szobákban. 
2. nap Korai ébredés után, transzfer az étterembe egy kellemes reggelire. Miután mindenki végzett, visszatérés a szállásra, ahol már kezdődik is az erőnléti próbatétel.
FIZIKAI Modul: erőnlét, kitartás, összpontosítás, fegyelem és elhatározás. Ezek jellemzik legjobban ezt a modult, melyben egy kempo mester irányítása és utasításai mellett vesznek részt a csapattagok egy igazi tradicionális kelet-ázsiai   harcművészeti programon. 
Játék idő: 90 perc
Maximális létszám: 18fő
LOGIKAI Modul: miután a csapat kissé kipihente fáradalmait, egy igazi játékos program zárja a tréning sorozatot. 
Középkori szerepjátékkal megfűszerezett több síkon futó esemény- és feladatrendszer, melynek végén (remélhetően) egy kellemes saját készítésű ebéddel fejeződik be a játék. 
Játék idő: 120 perc
Maximális létszám: 18 fő
A program után transzfer vissza Budapestre. 
65.500* Ft/fő + áfa
Az ár tartalmazza 18 fő részére:
  • 4 modul csapatépítő tréning sorozat a fenti program alapján (krízis, szellemi, fizikai, logikai próbatételek)
  • 1éj szállás Balatonszárszón
  • Ellátás: 1. nap: vacsora,. 2. nap: reggeli és ebéd
  • Transzferek: Budapest – Balatonszárszó – Budapest , valamint helyben történő transzferek
  • Sikeres modul teljesítés után, oklevél a csapatnak
  • Rendezvény menedzser, aki a program teljes időtartama alatt rendelkezésre áll.
  • Rendezvény technikus (2fő)
Az ár nem tartalmazza:
  • személyes költések
  • programon felüli extrák (ellátás, egyéb programok)
 
*A fenti ár 18 fő játékos esetén érvényes. 
 
FONTOS! 
A modulokon mindenki saját felelősségére vesz részt, utólagos reklamációra, vagy kárigénylésre nincs lehetőség. 
A játékokon alkoholos vagy egyéb szer hatása alatt álló, befolyásolt állapotban lévő nem vehet részt. 
A játékokról sem képi, sem hangfelvétel nem készül. 
A program megremdelése előzetes időpont egyeztetéssel lehetséges.
A szervező a helyszín változtatás jogát fenn tartja.
 

Keresés

© 2012 Minden jog fenntartva.